A Łódź Dizájn Fesztivál versenye: make me!

make me! versenyfelhívás tervezőknek – határidő: 2014.05.31.

mm14_poster_b1_eng_bez_txt

A make me! elnevezésű verseny a Łódź Dizájn Fesztivál egyik legfontosabb eseménye. Ez az egyik fő nemzetközi verseny a fiatal tervezők részére. A verseny – főként a művészet és dizájn szakirányú – tervezőknek, készítőknek, tanulóknak és végzősöknek szól, azoknak, akik most kezdték el pályájukat. A make me! versenyen az elbírálás két lépésben történik.  Első körben a speciálisan kiválasztott zsűri elemzi a pályamunkákat és kiválaszt közülük húszat, amit bemutatnak a Fesztiválon. A második lépésben az előválogatott “valós” prototípusokat vizsgálja a bizottság. A nyertes jutalma pedig 20 000PLN.

A verseny fő célja, hogy felfedezze és támogassa azokat a fiatalokat, akiknek érdekes ötleteik vannak.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik szeretnének többet megmutatni a munkásságukból, nem csak egy féléves projekt munkáját, de legalábbis veszik a fáradtságot, hogy ezt felfejlesszék a verseny elvárásainak megfelelően és eljutnak a döntőig, azt vallják, hogy megéri a befektetett energia. Új lehetőségek nyílnak számukra, részt vehetnek a kapcsolódó kiállításokon, valamint a publikációkban hivatkoznak rájuk. Összefoglalva:  nagyobb ismeretségre tesznek szert és könnyebben indulnak el a dizájn közösségben.

A versenyen való részvételhez a következőket kell tenni:

– ki kell tölteni és legkésőbb 2014.05.31-ig be kell adni a www.lodzdesign.com oldalon található jelentkezési lapot,
– be kell fizetni 100 PLN pályázati díjat, a befizetésről a bizonylatot a jelentkezési laphoz kell csatolni,

A make me! versenyre 20 és 35 év közötti fiatalok jelentkezését várják.

Érdemes elolvasni a Fesztiválhoz kapcsolódó Open Programme részleteit rejtő cikket is.

Click Here to Leave a Comment Below